Supporters:

9,062
Goal Progress:
PETÍCIÓ A TV2 - BEUGRÓ CÍMÜ MÜSORÁNAK FOLYTATÁSÁÉRT
A TV2 keddi (május 6.) közleményében hírül adta, hogy több müsorát leveszi 2008. szeptembertöl a képernyöröl, tehát azok a nyári szünet után nem térnek vissza. A müsorok közt szerepel nagy sajnálatunkra a Beugró is, mely szerintem a maga müfajában egyedülálló volt, a nézök között pedig szinte osztatlan sikert aratott. Az más kérdés hogy rossz idöpontban volt, és amúgy sem tudott róla senki.
Én, magyar, értelmes, normális, kulturális szórakoztató müsorokat elöszeretettel fogyasztó állampolgára ennek az országnak, arra a döntésre jutottam, hogy ennek a müsornak nem kellene lekerülnie a képernyöröl. Azért gondolom ezt, mert a szük körömben végzett felmérés alapján is ez volt az egyértelmü visszajelzés.
Eme petíciót pedig azért indítom, hogy nem közvetlen ismeröseim is kifejthessék az egyetértésüket. Tehát eme online-petíciót az írja alá, aki egyetért a fenti elgondolásommal.
A BEUGRÓRÓL:
A müsornak 2007 szilveszter éjszakáján volt a bemutatkozó adása, majd ezután tavasszal került a TV2 müsorstruktúrájába, ahol péntekenként, késö este volt látható. Jelen napig nyolc adást ért el, meglepöen pozitív közönség és médiavisszhanggal.
Egy müsor, amelyben négy színész négy székkel bármit megold, ha kell a Marsra szállnak, ha kell, háborúkat nyernek vagy egy pillanat alatt megdöntik a fagyitornyozás rekordját. Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Gyözö és Kálloy Molnár Péter a rögtönzésekre alapuló játékokban újabb és újabb fordulatokba rántja egymást és történeteiket. (forrás: port.hu)
A müsor a Port.hu nézöi értékelésén a maximális 10 pontból 9,6 pontot szezett.
Ez úton szólítom fel a TV2 szerkesztöségét csizmás kandúr macskaszemekkel (Shrek) az égféle meredve, hogy legyen már olyan kedves, hogy olyan müsort tartson fenn a nézöi számára (a hét napos adásidöböl negyven perc) mely mind a kabaré, mind a színház, a humor és a kultúra világát ötvözve egy minöségi szórakoztató adást ad eredményül. Bizonyítást kérek arra, hogy a TV2 - mely jelenleg Magyarország második legnézettebb televíziós adója, mely azt tüzte ki célul, hogy 2010-re az ország vezetö televíziója lesz -, törödik a nézöivel, és hogy valóban az ö szórakoztatásukat tüzte ki célul. Ha pedig számukra ez nem fontos, kérem tájékoztassanak engem, mint nézöt, hogy a csatornának mi az, ami számít.
Bízom benne, hogy e müsor keretében továbbra is lehetöséget ad nézöinek - az ö kérésük hatására - az igényes szórakozásra, és teszi ezt többek közt az által, hogy a Beugró, egy Magyarországon egyedülálló müsor további adásainak sugárzását felvállalja. Ez úton kérem a TV2-t, hogy jelen kérés és ezen kéréssel egyetértök (a petíció aláírói) alapján cselekedjen azon megítélése alapján, hogy ezen nézöket mennyire tartja fontosnak, értékesnek és megbecsülendönek.
Ezennel felszólítok minden, a Beugró müsort kedvelö televíziónézöt/webcast-követöt, hogy amennyiben egyetértenek a fenti felvetésemmel, írják alá ezen online-petíciót.
Köszönettel:
_original - a mikvannak.hu föszerkesztöje
A PETÍCIÓ ALÁÍRÁSA:
Elsö lépés:
A Jobb oldali sávban (vagy az alább található "Make Signatures" gombra kattintás után) található szürke mezöben lévö kis adatlapot miszerint értelemszerüen a "Name" mezöbe a neved, az "e-mail" mezöbe az e-mail címed írd, melyek megadása kötelezö, de az email címed rejtve marad, csak az érvényesség miatt van rá szükség.
A "Comments" mezöbe pedig opcionálisan az érvedet, hozzászólásodat várom!
Ez után a "Sign Petition" gombra kattintva érvényesítheted az aláírásod.
Második lépés:
Ez után egy összesítö oldalra jutsz, ahol láthatod az aláíráshoz szükséges adataidat, amiket bizalmasan kezelünk. A petíció aláírását a "Confirm my Signature" gombra kattintva érvényesítheted. Az aláírók közt az itt látható adatok közül a neved és a hozzászólásod/érvelésed jeleni meg.
Acne Life Insurance Death Insurance Bextra Asbestos Car Insurance Dental Plans 0 Private Jets Debt Consolidation credit Cards Rewards Cards Equity Loans Equity Line credit Loans Mortgages Pay Day Loans Cash Advance 0 Bankruptcy Reduce Debt Refinance Jet Charter Vioxx Wrongful death Legal Advice Taxes Investing Bonds 0 Online Trading IRA Rollover Refinance Quotes Adult Education Distance Learning Alcohol Treatment Rehab Drug Rehab Spyware Cell Phone Plans 0 Calling Cards VOIP Weight Loss Canadian Pharmacy Depression Spam Filter Lasik Facelift Teeth Whitening Annuity 0 Anti Virus Protection Adult Diaper Free credit Report credit Score Satellite Anti Spam Software Dedicated Hosting Domain Name Need Money Bachelor Degree 0 Master Degree Doctorate Degree Work at Home Quick Book Extra Money Eloan Malpractice Lawyer Lenox China Cancer Payperclick 0 Personal Injury Attorney Lexington Law Video Conferencing Transfer Money Windstar Cruise Casinos Online Term Life Online Banking Borrow Money Low Interest credit Cards 0 Personal Domain Name Cellular Phone Rental Internet Broker Trans Union Cheap Hosting University Degrees Online Online Marketing Consolidate Helpdesk Software Web Host 0 Homeowner's Insurance Yellow Page Advertising Travel Insurance Register Domain credit Counseling Email Hosting Business credit Consumer credit Blue Cross Laptop Computer