Supporters:

62
Goal Progress:
Azért bátorkodtam ezt a petíciót kezdeményezni, mert az utóbbi idöben egyre jobban és jobban tudatosul bennem, mennyire balgák vagyunk, hogy nem legalizáljuk a marihuánát.
Miért lenne ez jó nekünk? A kérdést két szempont szerint vizsgálom meg.
1. Gazdasági szempont
Mint azt tudjuk, jelen pillanatban az egyetlen ország, ahol a marihuána fogyasztás legális, Hollandia. Ám itt is csak a holland állampolgárok tehetik ezt büntetlenül. Mégis így Hollandia marihuána monopólium. Mi történne ha Magyarországon legalizálnák a marihuánát?
A marihuána legalizációja hatalmas mértékben megnövelné a turizmust, ami nem csak a cannabis jelentös fogyásával járna, hiszen a turisták szükségleteit nem elégíti ki ez az élvezet, szükségük van ételre, italra és szállásra, amiért szintén nekünk fizetnének. Na és persze nem csak a turista, hanem a hazai állampolgár is fogyasztaná a marihuánát, aminek következményeként a rá kivetett adó jóvoltából soha nem látott módon fellendülne a gazdaság, ami miatt csökkene az infláció, csökken az államháztartás hiánya, nöne a GDP, növekednének a reálbérek és hosszú távon ez a folyamat adócsökkentést és megnövekedett jólétet generálna.
2. Egészégügyi szempont
Bizonyára majdnem mindenki hallott már a marihuána kártékony vagy kártékonynak vélt hatásairól. Ezek nagyrésze mindössze tévhit.
Így például a legfontosabb, miszerint a fogyasztása addikciót (függöséget) okoz: Tévhit! A szívott marihuána körülbelül ugyanannyi rákkeltö anyagot tartalmaz, mint a cigaretta, azonban megfigyelhetö egy jelentös különbség. Egy marihuána fogyasztó egy alkalommal 1-3 szál marihuánás cigarettát szív el (általában heti 1-2 alkalom!), míg egy dohányzó akár NAPI több doboz cigarettát is elszív. A különbség a cigaretta addikciót kiváltó tevékenységének tudható be. Míg a függöséget kiváltó termékek közül a cigaretta áll a csúcson, a maga 90%-os addikciós arányával, addig a marihuána ilyen aránya, kisebb mint a koffeiné, tehát mint a kávéé vagy a teáé.
A marihuána fogyasztás halálhoz vezet, túladagolható: Tévhit! Egy átlagos adag marihuána 40.000-szerese kell a halálos mértékú túladagoláshoz, míg ez az érték az alkoholt tekintve 4 és 10 között helyezkedik el. Tehát kijelenthetö, hogy eddig SOHA, SENKI nem halt bele a marihuána fogyasztásba.
A marihuána fogyasztástól romlik a rövidtávú memória: Részben igaz! Ez az állítás mindössze addig érvényes, amíg a fogyasztó a szer hatása alatt áll. A kiürülés után a memória állapota azonnal visszaáll az eredetire.
A marihuána legalizálása tömegbalesetekhez vezetne: Tévhit!Bár egy nem magyarországi vizsgálat szerint a halálos balesetekben résztvevök körülbelül ugyanannyi százaléka fogyasztott alkoholt és marihuánát. AZONBAN a marihuánát fogyasztók 85%-a fogyasztott alkoholt is, a csak marihuánát fogyasztók által okozott balesetek száma elenyészö.
A marihuána a kemény drogok elöszobája: Tévhit! Elég Hollandia esetét említeni. A marihuána legalizálását követöen a kemény drogot fogyasztók száma TÖREDÉKÉRE esett vissza.
Szintén tévhit, miszerint a marihuána fogyasztás roncsolja az agyat, a szaporító szerveket vagy gyengíti az immunrendszert.
A felsorolt tények ismeretében kérem gondolja át támogatja-e a petíciót.
Amennyiben a petíció megfelelö támogatottságot kap, úgy hivatalos formában az egész ország részvételével megismételjük.
Acne Life Insurance Death Insurance Bextra Asbestos Car Insurance Dental Plans 0 Private Jets Debt Consolidation credit Cards Rewards Cards Equity Loans Equity Line credit Loans Mortgages Pay Day Loans Cash Advance 0 Bankruptcy Reduce Debt Refinance Jet Charter Vioxx Wrongful death Legal Advice Taxes Investing Bonds 0 Online Trading IRA Rollover Refinance Quotes Adult Education Distance Learning Alcohol Treatment Rehab Drug Rehab Spyware Cell Phone Plans 0 Calling Cards VOIP Weight Loss Canadian Pharmacy Depression Spam Filter Lasik Facelift Teeth Whitening Annuity 0 Anti Virus Protection Adult Diaper Free credit Report credit Score Satellite Anti Spam Software Dedicated Hosting Domain Name Need Money Bachelor Degree 0 Master Degree Doctorate Degree Work at Home Quick Book Extra Money Eloan Malpractice Lawyer Lenox China Cancer Payperclick 0 Personal Injury Attorney Lexington Law Video Conferencing Transfer Money Windstar Cruise Casinos Online Term Life Online Banking Borrow Money Low Interest credit Cards 0 Personal Domain Name Cellular Phone Rental Internet Broker Trans Union Cheap Hosting University Degrees Online Online Marketing Consolidate Helpdesk Software Web Host 0 Homeowner's Insurance Yellow Page Advertising Travel Insurance Register Domain credit Counseling Email Hosting Business credit Consumer credit Blue Cross Laptop Computer